Adjon az Isten

 Adjon az Isten erőt egészséget Dr. Áder János Úrnak ahhoz a munkához amit elvállalt. Adjon az Isten szilárd hitet mindannyiunknak ahhoz, hogy végre méltó módon tudjunk mellé állni. Adjon az Isten Magyarországnak erős elnököt. 

Adjon az Isten bejegyzés elolvasása

Mint(h)a ország

 Az egykori osztályelsőből a szamárpados lett az ország. Mintha ország lettünk, minden olyan mintha működne. A valóságban pedig az érdekek sejlenek fel ha az ember egy kicsit a dolgok mögé néz. A közösségi érdekek elhanyagolása, háttérbe szorítása az egyéni érdekek miatt.

Jól példázza ezt a Schmitt Pál esete. Szégyenletes eset és itt ezt nem arra értem ami történt, hanem ahogy. Olyan az egész mint ha "adj király katonát" játszana az ország. Ujjongott az terem egyik fele amikor az Elnök lemondott, holott mindenki vesztett. Vesztettünk mert szegényebbek lettünk, mert láthatóan nincs olyan nemzeti minimum amiben egyet tudunk érteni. Ez lenne az, hogy nem örülünk egymás bajának. A megszólalások, megszólítások, események olyanok mintha tisztelnénk egymást, aztán a valóság rámutat arra, hogy ez csak mintha. Ezt a "minthát" követi, másolja, reprodukálja az ország. A minta adásból, minta követésből, mintha adás lett és mintha követés. Kicsi különbség és mégis elbukjuk vele mindenünket.

Olyan mintha...

Mint(h)a ország bejegyzés elolvasása

Köszönöm, nem!

Van olyan helyzet amikor nyilvánvaló, hogy a szó és a szándék távol áll egymástól. Magyarországnak az elmúlt ötszáz évben nem volt érzéke ahhoz, hogy egyszerűen annyit mondjon, hogy "Köszönöm, nem!"  Most ahogy az EU ismét a tányérunkba köpött, végre tudnunk kellene azt mondani, köszönöm nem. Nem kell felrúgnunk az asztalt, nem kell poharat vágni a vacsoragazda fejéhez, de tudnunk kell nemet mondani, mert csak egy kúrvát nem lehet megsérteni.

Remélem Orbán Viktor szerényen feláll a vacsora asztaltól, illedelmesen annyit mond, hogy "köszönöm nem" és elhagyja a termet. Ha igen, akkor én vele megyek.

Köszönöm, nem! bejegyzés elolvasása

A biblia üzenetei

 Szokták mondani, buta ember a maga kárán tanul, az okos másokén. Szerintem ez egy hibás minta, mert aki képes tanulni a más vagy maga kárán az nem ostoba. Ostoba az aki egyiken sem képes okulni. Így vagyok a bibliával is. Sokan vak hittel követik a benne foglaltakat, mások mereven elutasítják. Szerintem a bibliában is meg lehet találni azt ami okulásra érdemes üzenet, akár az elrettentése okán, akár a követhető útmutatása alapján. Elrettentésként a vakhit veszélyét ahol képes az ember elpusztítani mindent ami Isten műve, legyen az természet, társadalom, ember és akár a saját gyermeke is, vagy éppen a követhető-követendő útmutatását. Erre példaként Géczy Gábor barátom összefolalását tartom a legalkalmasabbnak, bizonyítandó, hogy ne a templomokban vagy a prédikációkban keressük Isten ígéjét kizárólag. Néha ott hever úton, útfélen józan paraszt ész szerint.

"Jézus maga válaszol erre: elindul a tékozló fiú az atyai háztól. Kikéri vagyonát, és mindenét elherdálja. Privatizálják gyárait, „kárpótolják” földjeit, elveszti történelmét, nyelvét, hitét… Útja végén már a disznók vályújából enne, de még onnan is elzavarják. Ma itt tartunk. Valaha mi láttuk el egészséges élelmiszerrel a fél világot, ma Európa szemetében turkálunk a szupermarketekben, de már erre sincs pénze az embereknek… És ekkor fordul meg a világ! A tékozló fiúnak eszébe jut az atyai ház. Eszébe jut múltja, feladata, és elindul hazafelé."

A biblia üzenetei bejegyzés elolvasása

Vészhelyzet...

Rekord hideg, fűtés hiány miatt bezárt iskolák óvodák, járhatatlan utak, elzárt települések, megfagyott hajléktalanok...mindeközben azért ne feledkezzünk el arról, hogy Skandináviában ez egy átlagos nap, ahol ezek még csak gondot sem jelentenek. 

Mit ronthattunk el? Merre kellene indulnunk?  

Vészhelyzet... bejegyzés elolvasása

A kor üzenete...

Tegnap: "iszik, vagy vezet"

Ma: "eszik, vagy vezet"

Holnap: ...?

szerinted?

A kor üzenete... bejegyzés elolvasása

Van még lejjebb...? van még lejjebb...!

 

 
Még élt az asszony, amikor az egyenruhások megjelentek a háznál, de a szemtanúk szerint megijedtek az őrjöngő férfitól, és erősítést hívtak. Mire bejutottak a házba, Rudolf végzett párjával és önmagával is, 14 éves gyermekük végignézte a tragédiát.  2011.12.28. 06:15 (Borsonline)

Nemrégiben egy előadáson vettem részt, ahol a rendőrség munkáját úgy érzékeltették, mintha az ember elmenne az orvosához és gyomorfájdalmakra panaszkodva azt a választ kapná, hogy "miért pont ide jött, azt hiszi másnak nem fáj a hasa, mit csináljak én most magával...?"
Remélem nem jön el az az idő, amikor az orvosok így állnak a munkájukhoz, sajnos a rendőrök már eljutottak idáig.
Bíróság elé állítják ezt a két díszmadarat kötelességszegésért, vagy egyáltalán leszerelik őket? Mennyi tisztesség maradt bennük...?
Van még lejjebb...? van még lejjebb...! bejegyzés elolvasása

Angyalok és ördögök...

 Angyalok és ördögök járnak köztünk Advent idején. Ki az aki találkozott velük..? 

Angyalok és ördögök... bejegyzés elolvasása

Használati utasítás a jövőnkre, avagy hányszor lépünk bele ugyanabba a...folyóba

http://www.magyartaltos.info/mth/hangtar/eloadas/toth.ferenc/tofe.madarat.tollarol.20110929.[www.magyartaltos.info].mp3

 

 

 

Használati utasítás a jövőnkre, avagy hányszor lépünk bele ugyanabba a...folyóba bejegyzés elolvasása

Uzsora...vagy amit akartok

Hirtelen belobbant a téma, uzsora. Mindenki tudja miről van szó, mindenki látta már, vagy legalább hallott róla. Beszélni kevesen mernek róla, őszintén még kevesebben. 

Hogyan is beszélhetnének róla, amikor fortélyos félelem igazgatja ezt az iparágat. Nem, itt nem az uzsora csirkefarhátas szintjére gondolok. Nem a cigánytelepek éhség motiválta uzsorájára. Az viszonylag fiatal ága mindannak ami átszövi a társadalmunkat. A valódi uzsora mélyen gyökerezik.

Kezdjük valahol a rendszerváltásnál, a hirtelen lehetőségek, azonnali üzletek idejénél. Akkor, amikor a készpénz korlátlan lehetőségeket teremtett. Éppen mint, a vadnyugat. Adj százezret, holnap vissza adok kettőt. Az összeg szabadon növelhető, az idő szinte bármeddig csökkenthető volt. Sok ember elhullott a versenyben. Voltak viszont olyanok, akik képesek voltak megkapaszkodni a rendszerváltás sodrásában. Kezdték ereszteni a gyökereket, a csápokat. Ránőttek a társadalomra, akik észre sem vették a parazitákat, vagy ha észre vették, nem hitték komolynak a veszélyt. Jut is, marad is. Jutott is, csak egyre kevesebb maradt. Végül nem maradt. Sokak rajtavesztettek, mélyebbre csúsztak, mint ahonnan indultak, vagy mélyebbre, mint azt valaha is gondolták. Eközben az uzsora nőtt, erősödött és élvezte a gazdagságot. De elmúlt a rendszerváltás pillanata, elmúlt a mindent vagy semmit hangulata és elmúlt kegyelem kora. Új feladatoz hozott az idő, meg kell védeni a vagyont. Új iparág fejlődött ki, új paraziták születtek. 

Az uzsora pedig konszolidálódott. Biztonságot keresve, visszahúzódott az ügyvédi irodák cinkos szakszerűsége mögé. A cinkos szakszerűség pedig körülbástyázta magát a törvénnyel és törvény fizetett őreivel. A pénz pedig áramlott, átjárta az új szervezetét és ahol megjelent, ott átváltozott luxussá. Bármivé ami egyedi, bármivé ami tucat, a lényeg hogy drága legyen, drágább mint amit érte adnak. A parazita gazdatesté vált. Gazdává aki szolgákat tart, akit ki kell szolgálni. A pénz pedig áramlott tovább, áthatotta az új szerepet. A luxus árnyékaként pedig előtűnt a nyomor. Az a nyomor, ami éppen úgy örökölhető mint luxus, generációk sorsa. Új paraziták születtek, a nyomor vámszedői. 

Valahol itt tartunk most. Az uzsora napvilágra került, vagy legalább is egy része. Napvilágra kerül-e az uzsora luxusba öltözött része, napvilágra kerül-e az uzsora védvonala? Napvilágra kerül-e a valóság? Az hogy az uzsora a látszat ellenére nem tehetséges, csak gátlástalan. Nem törekvő, csak törtető, és legfőképpen haszonleső. A hasznot lopja el, a hasznára tekeredik rá, azt folytja meg és vele együtt mindent ami tehetséges, törekvő és hasznos. Ezért nagy a felelősség, ezért nagy a felelősségünk abban, hogy csak egy kis tisztasági festés lesz a mostani szándékból, vagy valóságos takarítás. 

Uzsora...vagy amit akartok bejegyzés elolvasása

Egyszer volt...hol nem volt...volt egyszer a semmi. Avagy a materialista életszemlélet.

Blog Lajosbandinak.

 

Kezdetben vala a semmi. Jó sokáig vala a semmi, vagyis mivel idő sem vala, így a semmi sem vala. Majd a semmi gondolt egyet és durrant egy nagyot. Ekkortól már nem semmi vala, most ezt úgy mondjuk nem semmi, tehát valami. Na a valami elkezdett tágulni, és csak tágul és tágul. Ekkor már a nem semmi, az-az a valami hihetetlen nagy lett, tele energiával és anyaggal. Csak mert anyaggá és energiává durrant a semmi ami azóta valami.

Így azért kezdett unalmas lenni, mert amíg a semmi vala, addig unatkozás sem vala, de mióta nem semmi, hanem valami azóta az unalom is vala. Vala tehát az unalom. Na ez az unalom jó sokáig vala, és gondolá, ha a semmi valamivé tudott durranni, akkor az unalom is tud érdekesé válni. Még gondolkodott egy kicsit aztán kigondolta az életet. Az élet élt. Élt és élt, és tovább élt. Aztán megint csak ét. Éldegélt, de kezdett ez is unalmas lenni, mert az unalom az már régóta vala, ahogy a nem semmi is. Gondolta az élet, mégis csak unalmas így egyedül egy sejtben és kitalálta a kettő sejtet. Párosan mégis csak szebb az élet. Már ketten voltak, mármint sejtek, mert volt még az unalom és a nem semmi. Egy jó csomóig élt az élet kettő sejtként és gondolta, hogy lehetnének többen is. Jó erősen rágondolt és többen lettek. Megy ez, gondolta és mégtovább erőltette a többesedést. És vala a többsejtű az egysejtűből. Gondolta ekkor a többsejtű, hogy mi lenne ha bulit szervezne. Szervezett, de ekkor rájött, hogy se kaja se pia. Ez gáz. Gáz már régóta vala, tehát nem ez a gáz. Akkor ciki, hogy nyakunkon a disznóölés és se disznó se szalma. És akkor rájött, ha erősen akarja akkor lesz disznó is szalma is és kezdődhet a vígasság. Ekkortól vala a disznó és a szalma is, meg egy csomó minden mint például dinoszaurusz, fű, fa, csiga, halacska, és még jó néhány milliárd létforma. Erre azt szokták mondani, hogy satöbbi, ne akkortól vala a satöbbi. Nem vala viszont meghívókártya. Ez gáz. Na erre kitalálódott, hogy az egyik majom legyen ember és az majd kitalálja a meghívókártyát. Ezóta vala ember. Az ember kitalált még egy csomó mindent, kést, baltát, atombombát meg egy csomó mindent. Mivel már vala satöbbi, így csak egyszerűen satöbbi. Az egyik ember kitalálta hogy van Isten. Megmondta egy másiknak, az megint egy másiknak, így ment szájról szájra, mert száj az már vala mióta lehet enni. Egész jól ment, már majdnem minden embernek elmondták hogy van Isten, de erre az egyik kitalálta, hogy neki is van isten, de neki másik. Na ezóta vala a másik, és a másikkal lett a konfliktus. Azóta vala a konfliktus. Kb. (ez a körülbelül ami azóta vala mint a satöbbi) ennyi az idő rövid története. De ezt meg az egyik ember írta le aki egy tolókocsiban ül, mert tolókocsi is vala. 

Egyszer volt...hol nem volt...volt egyszer a semmi. Avagy a materialista életszemlélet. bejegyzés elolvasása

Mi az oka...?

Mi az oka annak, hogy a rendőreink ennyire otrombán járnak el?

Aki nem látta volna a hírekben: http://tv2.hu/tenyek/video/megtalaltak-a-bujkalo-anyat

Mi az oka annak, hogy nem lehet becsengetni és azt mondani: "Jó napot kívánok. Asszonyom velünk kell jönnie, mert egy megkeresést kaptunk a skót kollégáktól. Kérem hozza magával az iratait, előreláthatólag három órát fog igénybevenni az eljárás."

Mi az oka annak, hogy három generációnak rombolják szét a bizalmát a jogállamban? Mi az oka annak, hogy felfegyverzett kommandót vezényelt ki a bevetésirányítás? Mi az oka ennek?

 

Az okot nem hiszem, hogy meg lehet érteni, a szándékot annál inkább...megfélemlítés. 

Mi az oka...? bejegyzés elolvasása

Csicskatemetés

 „Mint [Csizner Zoltán, az NNI igazgatója] fogalmazott: a társadalom peremén saját kegyetlen törvényeik szerint élő hajléktalan kolónia tagjai eddig nem működtek együtt a rendőrséggel. Nem jelentik be, ha valaki eltűnik a környezetükből, így még az is előfordulhat, hogy egyes áldozatokat egyáltalán nem sikerül majd azonosítani. Annak ellenére sem, hogy nem zárható ki, az áldozatok között lehetnek közülük valók is. Ők a nyomozás tapasztalatai szerint saját törvényeik szerint intézik az ügyeiket. Sem akkor nem fordulnak a hatóságokhoz, ha az ő sérelmükre követnek el bűncselekményeket, sem akkor, ha tudomásukra jut, hogy a köreikből valaki embert öl vagy rablónak áll.”

Sokan hisznek abban, hogy a társadalom peremén lévők életében a vajdarendszer hozhat megoldást. A jelen történések rámutatnak arra, hogy mennyire veszélyes, ha egy ország bármilyen más jogrendet elismer, vagy csak eltűr a sajátján kívül. Hosszú távon biztosan alá ássa a rendet. Nem lehet kettős mérce szerint mérni, még akkor sem, ha az eredményekkel kecsegtet. A vajdarendszer egyszerűen csak kegyetlenebb, ami sok esetben célravezetőbb. Ez, mint lehetőség él, a sokat szajkózott "állami erőszakmonopólium"-ként a fejekben, de ez csak a másik véglet, és mint végletes megoldás, eredendően hibás. 

Mi lehet, mi lesz a megoldás? Tudja ezt ma valaki, vagy élünk a kéthetes rendcsinálás igéretével tovább?

Az én meglátásom az, hogy hibás a jelenlegi koncepció. Az alapoknál kell kezdeni. A legkisebb vétség ellen is fel kell lépni, az adja meg a kereteket a jogállamnak. Egyben elvágja az utánpótlási vonalait a bűnözésnek. Olyan ez mint a reguláris seregek által vívott harc. Tervszerű és leginkább ésszerű lépések sorozata a cél felé. Az ellenség az ellenállás teljes felszámolásáig. Viszont van egy nagyon lényeges kritérium: a demokráciát becsületes emberekre találták ki.

Csicskatemetés bejegyzés elolvasása

Multikulti...az-az "Only white"

Gyöngyöspatára látogatott Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai diplomata. Neki csak ennyi jutott. Másoknak ott van egy jó kis bombázás, akasztás és célzott likvidálás, neki pedig be kell érni egy kis viharral a biliben. Látszólag, mert a valóság ettől teljesen eltérő. Forrong a vidék. Indulatok feszülnek egymásnak. Most már mondhatjuk, gyilkos indulatok. Öreg magatehetetlen emberek százai, ha nem ezrei haltak méltatlan halált. Volt akit kútba dobtak élve, kezére azt az ekét kötve amivel a földet művelte míg bírta, volt akit párnával fojtottak meg, talán azzal ami a hitvesi ágyon volt valaha. Volt akit "csak" agyonütöttek mint egy kutyát. Méltatlan halál, nem ezt érdemelték. Különösen nem azt, hogy mindezek után toleranciát tanítson nekünk egy ember az "Only white" hazájából.

Sajnos Eleni asszonyt nem érdekli a Kárpátalján élő magyarok sorsa akiket zaklat az Ukrán titkosszolgálat, sem a Felvidéken élőké akik elveszíthetik a születésük jogán szerzett állampolgárságukat ha ragaszkodnak az ősi jusson járóhoz. De éppen úgy nem érdekli a Délvidék magyar lakosságának terrorizálása, fenyegetettsége és az Erdélyben élők hátrányos megkülönböztetése sem.
Toleranciát akar tanítani nekünk. Nem a tolerancia hiány vezetett a gyöngyöspatai helyzethez, hanem a törvények semmibe vétele. Tudnám üdvözölni azt, ha megtanítanák a Magyarországon élő gyerekeknek az iskolában, hogy minden reggel a nemzeti himnuszt kell énekelni. Az iskolában viselni kell az iskola formaruháját, hogy csak a tudás tegyen különbséget. Hazafiúi kötelesség az ország megvédése legyen az külső vagy akár belső ellenség. Megtaníthatnák, hogy aki szembe szegül a törvénnyel az a rendőrség fegyvereivel találkozik szembe és méreginjekcióval a karjában vagy kötéllel a nyakában búcsúzik az élettől. Ezt kellene megtanítaniuk, hogy az állam és a törvények a becsületes ember érdekeit védik kizárólag. Ezt a leckét kell megtanulnunk és megtanítanunk. 
Multikulti...az-az "Only white" bejegyzés elolvasása

Akik Orbán rezsimjét kiszolgálják, azoknak nem lesz bocsánat!!!

A régi lemez, mint amikor még a fényes szelek fújtak. Amikor le lehetett verni a veséjét a kuláknak, és lehetett akasztani azokat akik harcoltak a gyilkos eszme ellen. De elég volt ha szóltak, vagy az is ha csak néztek, ha csak útban voltak, vagy egyszerűen csak nem voltak ostobák. Fleto ismét demokratikus akasztásokat vizionál. Harcol, mert harc nélkül szétszélednek a munkásőrei. Várom a magát liberálisnak hazudó művészek, közéleti emberek aláírásgyűjtését a hibban bohóc ellen. 

Ez lenne a demokrácia? Ez lenne a felemelkedésünk útja? Az ország romokban... és ami nem, az idegen kézen. Mikor lesz ennek vége? Mikor halnak végre ki a dinoszauruszok?

Akik Orbán rezsimjét kiszolgálják, azoknak nem lesz bocsánat!!! bejegyzés elolvasása